Miért
Hozzáférés azoknak is, akiknek másként nehéz lenne
A Lovakkal Szabadon munkájának része, hogy olyan emberekhez is eljuttassuk a lovakkal való önismereti munkát, akiknek erre egyébként nem vagy csak nehezen lenne lehetőségük.
Ennek egyik fontos része az intézményekkel végzett önkéntes munkánk. Emellett évente néhány támogatott helyet is szeretnénk biztosítani azoknak, akik a folyamat díját jelenleg nem tudják vállalni.

Noszlop
Noszlop × Lovakkal Szabadon
2026 márciusa és szeptembere között a Noszlop Alkohol-Drogsegély Ambulancia Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézményének nyolc bentlakójával dolgoztunk együtt.
A csoport havonta egyszer érkezett. Így nem egyszeri élményt, hanem egy visszatérő, hat alkalmas közös folyamatot tudtunk kísérni.

A folyamat
Hét ember végigvitte a rehabilitációt
A nyolc résztvevő közül heten a rehabilitációs programot is befejezték; egy résztvevő időközben távozott az intézményből.
Ez számunkra fontos része ennek a történetnek. A lovas alkalmak a rehabilitációs folyamat kiegészítő részei voltak – nem állítjuk, hogy önmagukban ezek vezettek ehhez az eredményhez.
Amit mi hozzá tudtunk tenni: egy visszatérő tér a találkozásra, tapasztalásra és kapcsolódásra.
Saját élmény
Mit csináltunk?
Nem lovagoltunk. A résztvevők a lovakkal a földön dolgoztak: megfigyeltek, közeledtek, vezettek, közösen oldottak meg helyzeteket, és minden alkalom után beszélgettünk arról, mit tapasztaltak.
A hat hónap alatt volt idő visszatérni korábbi helyzetekhez, észrevenni változásokat, és új tapasztalatokat szerezni ugyanabban a közegben.



Önkéntesen
Ezt a munkát önkéntesen végezzük
A foglalkozásokért sem mi, sem a résztvevők nem fizetnek. A célunk, hogy a lovakkal való önismereti munka olyan emberekhez is eljuthasson, akiknek erre másként nem lenne lehetőségük.
Szeretnénk ezt a szemléletet az intézményi együttműködéseken túl is továbbvinni.

Támogatott helyek
Amikor most nem fér bele a folyamat díja
Évente néhány támogatott helyet biztosítunk azoknak, akik szeretnének lovakkal kísért önismereti folyamatban részt venni, de annak teljes díját jelenleg nem tudják vállalni.
Nem kell jövedelemigazolást küldened, és nem kell hosszasan bizonygatnod a helyzetedet. A jelentkezésben inkább arra vagyunk kíváncsiak, miért lenne most fontos számodra ez a folyamat.
A rendelkezésre álló támogatott helyek száma korlátozott. A jelentkezés nem jelent automatikus bekerülést.

Jelentkezés

